Igen, a belül felidéződő képekre a szervezet reagál! A citromnál talán könnyebben tetten érhető, de így van ez minden belső képpel.
Kép és mozi
…amiről most már tudjuk, miért nem pusztán „kép”. Az egyszerűség kedvéért azonban mégis ezt a szót fogom használni. Ha azt mondom, „kép”, a gondolatainkban felidéződő érzetcsomag egészét értem rajta. Időnként használom majd a „mozi” szót is, ezzel a képáramlás folyamatára utalok.
Akár a „kép”, akár a „mozi” szót használom, mindig azt a komplex, dinamikusan változó képzetcsomagot értem alatta, amelyet a látványon túl érzékszervi ingerek sokasága alakít ki. És ahogy magad is látni fogod, ez befolyásolja, hogyan érezzük magunkat.
A citrom csak a nyálmirigyeinket mozgatja meg, de a belső képeink ennél sokkal mélyebbre tudnak hatolni. Gondolj csak bele, mi történik, ha bárki meghallja azt a szót: „rák”.
Sápadt bőr, aláárkolt szemek, durva műtéti hegek, lesoványodott, kopasz emberek… Ez az a kép, ami az átlagember fejében él. Ez az, amivel szembetalálja magát, aki megkapja a daganatos betegség diagnózisát.
A „rák”-hoz kapcsolódó kép jelentősen meghatározza, hogyan állunk a betegséghez, hogyan reagálunk rá. A helyzet az, hogy a legtöbb esetben ez a kép sokkal erősebben befolyásolja az érintettek érzelmi állapotát, mint maga a tényleges helyzet.
Katasztrófa-mozi
A „rák” szóhoz kötődő belső kép – a betegség minden lehetséges, néha valóban riasztó kockázatával együtt – nagyon erősen torzított. Ráadásul – ahogy írtuk – ez sem egyetlen kép, hanem képek egész sorozata. Egy kusza, érzelmekkel, emlékekkel, innen-onnan elkapott félszavakkal, az előrevetített, riasztó jövő felvillanásaival teli, kavargó, gyomorszorító „mozi”. Egy igazi katasztrófafilm. És mivel erősen torzított, a jövőnek csak egy sötét, kétségbeejtő, katasztrofális oldalát mutatja.
A belül akaratlanul futó katasztrófa-mozi rengeteg energiát köt le. Olyan energiát, amit a szervezet egyensúlyának újbóli helyreállítására lehetne használni – ezt gyógyult betegeink beszámolói is megerősítik. Elképzelni, hogy mi következhet, mindig sokkal riasztóbb volt, mint ami valójában történt.
Nem könnyű elhatárolódni attól, ahogyan a daganatos betegséget a környezet látja. Belső élményeink és az ezekhez kapcsolódó képek magukban hordozzák azokat az általános nézeteket, amelyek a közvéleményben mélyen gyökereznek. Magukba sűrítik az adott társadalmi, kulturális környezet elképzeléseit, a generációkon át öröklődő vélekedések egész sorát. És persze azokat az egyéni tapasztalatokat is, amelyek kinek-kinek az életútja során alakultak ki.
Kép és gondolat
Van még egy érdekes dolog: a kép nemcsak következménye, hanem hordozója is annak az érzelmi-gondolati tartalomnak, amely létrehozta. A gondolat, az érzés és a kép szorosan összetartozik. Vagyis a belül megszülető kép sűrített, szimbolikus formában őrzi, hordozza, képviseli azt az érzelmi helyzetet, azt a gondolatot, amelyből született.
Ennek van egy nagyon fontos következménye, ami – ha hiszed, ha nem – a daganatos betegség elleni harcban a segítségedre lehet.
Ha bármelyik belső képedet megragadod és megváltoztatod, megváltozik az (öntudatlanul) hozzákapcsolt gondolat,és a hozzá tartozó érzelem is.
Mondok egy egyszerű példát:
Amikor egy almára gondolsz – ha az alma szép, piros, fényes és illatos –, szívesen beleharapsz. De ha a kép átvált, és az alma fonnyadt, színtelen, egyből elmegy tőle a kedved.
Az a folyamat, ahogy a külvilágból érkező észlelések és belső megéléseink egy érzelemmel, gondolattal telített belső képpé formálódnak, öntudatlan. Ösztönösen, automatikusan történik. Öntudatlan azért is, mert nem vesszük észre, nem tudunk róla.
De ne feledd: Az akaratlanul megjelenő kép tudatosan átalakítható. Kezdjünk hozzá!