A daganatos betegség és a stressz összefüggése érdekes kérdés. Az a mondat, hogy „biztos sok stressz volt az életében, az okozta a betegséget”, hozzátartozik a mindennapjainkhoz. Ha a daganatos betegség szóba kerül, szinte mindig elhangzik, baráti beszélgetések során akár, vagy bárhol, a médiában. A világunkban erősen él az a meggyőződés, hogy a stressz megbetegít – és nem véletlenül, hiszen a felgyorsult életünkkel járó feszültség káros hatásait nap mint nap érezzük. Nyugtalanság, ingerlékenység, kapkodás, kimerültség – egy csomó megterhelő élmény, ami rombolja a munkánkat, kapcsolatainkat, közérzetünket, az egész életünket. Ha a megélések szintjén nézzük, mindez kézzelfogható, de tudományos szinten a helyzet ennél összetettebb.
Mi is tulajdonképpen a stressz?
Amikor a stressz szó elhangzik, azonnal „negatív” élmények sora jut róla az eszünkbe. Pedig ha a stressz önmagában nem más, mint egy olyan élettani reakció, amely a túlélést szolgálja – legalábbis ha a stresszelmélet eredeti formáját nézzük. Selye János, a magyar gyökerekkel rendelkező kanadai tudós a híres cikkét erről a ’30-as évek végén publikálta.
Elmélete szerint a stressznek nincs előjele; nem jó és nem rossz – semmi több, mint a szervezetünkben zajló kémiai folyamatok összessége. Selye szerint az ember – és minden élőlény élete – tele van váratlan helyzetekkel. Ezek a helyzetek az átlagnál több energiát és kreativitást igényelnek. A szervezet stresszreakciója pont erre szolgál: extra energiát mozgósít a kihívásokhoz.
Selye kutatásai biokémia szinten igazolták, hogy valóban, előjelek nélküli plusz energiáról van szó. Akár váratlan örömről, akár hirtelen támadt veszélyről vagy szó, ugyanaz történik: megemelkedik a pulzusszám, a légzés felgyorsul, az izmok megtelnek vérrel, fokozódik az agy oxigén ellátottsága. Egy csomó olyan változás, ami segít hogy gyorsabban és hatékonyabban oldjunk meg a helyzetet.
Eustressz és distressz és krónikus stressz
Bár a stressz reakciónak nincs előjele nincs, van egy olyan barátságos formája, ami arra való, hogy jobb teljesítményt hozzunk ki magunkból, úgy hívjuk, hogy eustressz. Ez az, amit egy színész érez a premier előtt, vagy egy élsportoló, a rajtvonalon állva. De ide tartozik az is, amikor akkor élünk át, amikor sikongatva csúszuk le az óriáscsúszdán a strandon. Ezek az élmények nélkülözhetetlenek az élet gazdagságához.
Vannak azonban helyzetek, amik sokkal keményebb kihívásokkal járnak, és a szervezet számára nagyobb megterhelést jelentenek. Ráadásul nem csak az számít, hogy milyen nehéz egy helyzet, fontos az is, hogy mennyi ideig tart. Ha az eredetileg “semleges” stressz reakció hosszan elhúzódik, vagy folyamatosan ismétlődik, a szervezet kimerül.
A stressz reakcióhoz szükséges üzemanyag molekulákat energiatermelő sejtek termelik és tárolják. Ha a raktárak kiürülnek, időbe telik, amíg a szervezet újratölti őket – erre szolgál a pihenés. Ha az elhasznált energiákat nem sikerül visszatölteni, a szervezet erejét veszti. Azokat a helyzeteket, amik nagyon sok energiát használnak el, distressznek a nevezzük, a tartós, kimerítő stresszhatásokat pedig krónikus stressznek. Ez az a két stressz forma, ami igazán veszélyes.
Distresszt okozhat külső, fizikai hatás: pl. extrém hőmérséklet éhség, szomjúság. Belső, pszichés stresszor az elutasítás, az érzelmi nélkülözés, kapcsolati vagy anyagi problémák.
Krónikusan fennálló stressz következményeként pszichés zavarok (szorongás, depresszió), vagy testi betegségek (pl. magas vérnyomás, gyomorfekély, asztma, ízületi gyulladás) alakulhatnak ki.
Okoz-e daganatos betegséget a krónikus stressz?
A krónikus stressz szerepét a daganatos betegségek kialakulásában számos kutatás vizsgálta – az összefüggés mégsem egyértelmű. Állatokból nyert daganatos sejtek laboratóriumi viselkedését nézve azt találták, hogy a sejtek szintjén megjelenő distressz fokozza a daganat növekedését. Emberekkel végzett klinikai vizsgálatok között van az összefüggést alátámasztó, de ezzel ellenkező eredmény is.
A szakemberek többsége ma elfogadja, hogy az elhúzódó pszichés hatások szerepet játszhatnak a daganatos betegség megjelenésében. Bár az nem bizonyított, hogy a krónikus stressz önmagában betegséget okoz, az egyértelműen látszik, hogy a már induló kóros folyamatokra kedvezőtlen hatással van.
A daganatos betegség érzelmi terhei
A WHO szerint nincs valódi egészség mentális jóllét nélkül. Ez a daganatos betegekre fokozottan érvényes – főleg azért, mert a betegséggel járó komoly és tartós pszichés teher már önmagában is krónikus stresszt jelent.
A diagnózis sokkja után sorozatban jön a többi: vizsgálatok, megterhelő kezelések, mellékhatások, a műtétek miatti tartós változások. Mindezt a hozzátartozókért való folyamatos aggodalom, a társadalmi szerepek sérülés, az egyre sokasodó anyagi nehézségek tetézik. A kezelések utáni kedvező eredményt sem hoznak egyértelmű megkönnyebbülést, hiszen minden kontrollvizsgálat újabb félelmet jelent. Ez folyamatosan fenntartja a félelmet – a betegben és a hozzátartozóban is.
A testi állapot mellett a lelki állapot alakulása a gyógyulás és megküzdés folyamatában végig meghatározó. Számos tanulmány igazolja, hogy akik jobb lelki állapotban élték át a kezelést, nagyobb eséllyel vészelik át a betegség folyamatát.
Az azonban lényeges, hogy a betegség kihívásai között nem csak nem lehet, nem is szükséges állandó pszichés egyensúlyban lenni. Teljesen rendben van, ha valaki időről időre gyengének, elesettnek, kétségbeesettnek – vagy akár dühösnek – érzi magát. Az érzelmi hullámzás, a mélyrepülések hozzátartoznak, ami fontos, hogy ne ragadjunk benne egy megterhelő érzelmi állapotban. Ebben segítenek a következő fejezetek.
Megélhető érzések
Érthető és elfogadható, ha daganatos betegség esetén bárki úgy érzi, hogy:
• fél
• bizonytalan
• kétségbeesett
• tele kétséggel
• reményvesztett
• bűntudattal teli
• dühös
• feszült
• szomorú
• magányos
• úgy érzi, nem értik meg
• kimerült
• kedvetlen
Fontos tudni: minden nehézség és kihívás ellenére a betegség hullámvölgyeiben is adódnak jó időszakok – egy-egy felszabadult perc vagy örömteli élmény hatalmas erőt adhat. Olyankor jó megpihenni a nyugalom és remény pillanataiban, és feltöltődni a ezekkel a megtartó érzésekkel. Nem feladat mindig „pozitívnak” lenni – ez lehetetlen és nincs is szükség rá. Mindenkinek joga van megélni a nehéz időszakokat is, és kifejezni a fájó érzéseiket. A „pozitív gondolkodást” erőltetni nem hogy nem segít, de – a természetes érzelmek elfojtásával – további pszichés terhet rak az érintettekre.
Mindekinél egy kicsit más, hogy ki hogyan éli meg a betegséget – a reakciók széles skálán mozognak. Az is egyéni, hogy kinek mi segít neki a leginkább: egyedüllét, beszélgetés, vallásos közösség vagy valamilyen egyéb érzelmi támasz. Az a legfontosabb, hogy mind az érintett, mind a hozzátartozó elfogadja: ez valóban nehéz helyzet, gyengének és elesettnek lenni szabad – sőt mit több, fontos. Segítséget kérni sem gyengeség, hanem bátorság.
A daganatos betegséghez kapcsolódó érzelmekről bővebben tájékozódhatsz Tudástár cikkeinkben.
.jpg)
