Fruzsi akkor jelentkezett pszichoonkológusi segítségért, amikor – néhány zavartalan, tünetmentes év után – kiújulni látszott a betegsége. Eredetileg petefészekrákkal operálták.
Az orvosai nem kecsegtették kedvező statisztikákkal, mégis erővel és derűvel csinálta végig a műtétet és a kemoterápiát. Állapota minden előzetes elvárást meghaladóan jól alakult, a kezelések befejezésével pedig a korábbi lendületével vágott bele újra a dolgaiba.
Nem sokkal ezután azonban két olyan meghatározó dolog is történt vele, ami megtörte addig zavartalanul visszarendeződő életmenetét. Leépítés miatt idő előtt nyugdíjazták, a lánya pedig – egy kedvező munkalehetőség miatt – külföldre költözött. Két olyan területet is elveszített, ami számára meghatározó volt abban, hogy tartalmasnak és értékesnek élje meg az életét. A régi kihívásai nélkül hirtelen elveszettnek találta magát. Úgy érezte, nem maradt semmi, ami a napjait „fűtse”, amitől fontosnak és hasznosnak érzi magát.
Barátai is aggódni kezdtek az „örökmozgó”, energiagombóc Fruzsiért – és sajnos okkal. A vérében megjelentek az arra utaló jelek, hogy a daganatos sejtek újra szaporodásnak indulhattak, és az ultrahangvizsgálat is kórosan megnagyobbodott nyirokcsomókat mutatott. Elindult az újabb kemoterápiás kezelés, amit a teste ismét jól viselt – de a lelke nem volt rendben.
Fruzsit azonban nem abból a fából faragták, aki könnyen megadja magát a keserűségnek. Az újraindult kezelések során egyik beszélgetésünkre egy karjára akasztott, bájos, hímzett vászonkosárkával jelent meg. Fruzsi korábban rengeteget kézimunkázott. Imádott mindent – mindegy volt, hogy kötés, horgolás vagy hímzés –, de a felelős pozíció és a család ellátása mellett sosem volt rá annyi ideje, mint szerette volna. Most azonban újra elővette a régi tűit, fonalait, maradék anyagait… A kis kosarat is, amit magával hozott, ő készítette az elmúlt héten.
Aztán azt is megmutatta, mit rejt a kosárka. Egy maroknyi fonalat húzott ki belőle, és amikor kiterítette, a gombóc helyén egy csodaszép csipkekendő feküdt az asztalon. A csodájára jártunk mind, akik ott voltunk. Bár az igényesen kidolgozott csipkeminta tényleg gyönyörű volt, mégsem ez volt a lényeg. Ami igazán számított, az Fruzsi régi lendülettől, régi szenvedélytől, régi életörömtől csillogó tekintete.
Gyönyörű kötött kendők tucatjai készültek el, jutott belőlük Fruzsi minden barátjának, ismerősének. A meseszép csipkestólákat később egyéb kézimunkacsodák követték, immár a foltvarrás technikájával. Piperetáskák, telefontokok, zsebkendőtartók – színek, minták és formák varázslata látszólag semmire nem jó, maradék anyagokból.
Fruzsi szárnyalt, az eredményei pedig újra nomralizálódtak.
A vérképe rendeződött, a kóros nyirokcsomók eltűntek. Állapota az azóta eltelt évek alatt is változatlanul stabil. Testileg is, lelkileg is jól van, sőt, egy saját kötőklubot is elindított érintettek részére.
Fruzsi esete óta járja az a mondás a csoportjainkon, hogy: „A rákból nagyon sokféle módon meg lehet gyógyulni – az egyik a csipkekendő kötés.”
Persze mindannyian tudjuk – és így is valljuk –, hogy a daganatos betegségből való gyógyulás komoly kihívás, ami megfelelő orvosi diagnózis és a szükséges onkológiai kezelések, kontrollok nélkül elképzelhetetlen. Ahhoz azonban, hogy végig tudd csinálni, hogy megtartsd a jó erőnléti állapotod, rengeteget hozzátehetsz magad is – és a kreatív ötleteknek valóban csak a fantázia szab határt.
Arról, hogy az érzelmi állapotod stabilizálása – akár egy „egyszerű” kendőkötés – miért és hogyan támogatja, hogy a betegséggel felborult egyensúlyi helyzet visszaálljon, bővebben itt olvashatsz.