Jó, jó, „csökkentsem a terhelést”… de ha egyszer elhagyom magam, lehet, hogy úgy maradok!
Vigyázz! Ez a mondat csapdát rejt. Több helyen is tetten érheted még, az a neve, hogy „korai következtetés”.
Nézzük csak:
„Ha valaki egyszer elhagyja magát, biztosan úgy marad.” – Te mit gondolsz? Szerinted ez a mondat igaz?
Valószínűleg az a válaszod, hogy „nem”. Mivel, vagy mikkel tudod indokolni?
Mutatok egy trükköt, amivel a korai következtetés csapdája a legkönnyebben leleplezhető – és egyben korrigálható.
Ha egyszer elhagyom magam, úgy maradok!
Ez a mondat, így felkiáltójellel a végén, egy ellentmondást nem tűrő kijelentés. Eldöntött tényként kezeli a helyzetet, nem enged más megoldást. Csakhogy ez a kijelentés csal, mert összemos két teljesen különböző dolgot. Amikor a szervezeted jelzi, hogy pihenésre, lazításra van szükséged, nem egyenlő azzal, hogy elhagyod magad. Sőt, azzal sem, hogy akkor végérvényesen és visszafordíthatatlanul elhagytad magad.
Bár a mondat, ahogy elhangzott, úgy tűnik, megkérdőjelezhetetlen, nézzük meg, mi történik, ha mégis odateszünk egy kérdőjelet az állítás végére.
Nézd, most ilyen:
Ha egyszer elhagyom magam, úgy maradok?
Ahogy látod, a kérdőjel a mondat végén kinyit egy kaput. Az is mondhatnánk, hogy átterel egy másik vágányra. Lehetőséget ad arra, hogy mindezt alaposabban, körültekintőbben végiggondold. A „másik”, megfigyelő fejeddel.
Most már talán az is látszik, hogy miért az a gondolati csapda neve, hogy korai következtetés.
Igen, az állítás, felkiáltójellel a végén, egyetlen alkalomból von le messzemenő, elhamarkodott következtetést. A kérdőjeles változat ezt korrigálni tudja.
Az első, szorongás diktálta gondolat jön, ha akarod, ha nem. Nem tudod kivédeni: rád támadhat bármikor.
Ne feledd, a „megfigyelő fej”, és a második gondolat az, amivel beavatkozhatsz.