Ha a katasztrófa-mozit fülön csíped és filmkockákat átalakítod, könnyen elbánhatsz a szorongással. Csakhogy a gyakorlatban ez nem egyszerű. Sokan nehéznek találják, hogy a belül futó képsorokat tudatosítsák, de a belső beszéd nekik is segít.
Belső beszéd – eszmecsere önmagaddal
Belső beszéd? Az meg micsoda?!
Biztos megtörtént már veled is, hogy amikor valami egészen egyszerű hibát vétettél, például melléütöttél egy betűt gépelés közben, akaratlanul is felkiáltottál: „De hülye vagyok!” Ez a mondat a belső beszéd tipikus példája. Lehet, hogy eddig nem tudatosult benned, de te is, mint mindenki, állandó párbeszédben állsz önmagaddal. Az általad elmondott példában ez itt érhető tetten:
„Folyamatosan azon túráztattam magam, hogy kész, vége, visszajött a betegségem.”
Szinte mindent, ami velünk történik, öntudatlanul folyamatosan kommentálunk.
Van úgy, hogy ténylegesen, hangosan is kimondjuk, de sokszor csak belül, a fejünkben hangzik el. A belső beszéd végigkíséri életünk minden mozzanatát.
Ez az állandó belső párbeszéd nem csak kíséri, de alakítja is a gondolkodásunkat. Észrevétlenül, de szinte megállás nélkül jellemezzük, értékeljük, minősítjük a velünk történteket, és persze benne saját magunkat. A döntéseinket is belső monológok formájában vitatjuk meg önmagunkkal.
A belső beszéd a dolgaink elvégzésében is támogat minket, segít, hogy koncentráltak maradjunk, és végigvigyük a feladatot. A belső hang ilyenkor úgy működik, mint egyfajta vezető, amelyik irányítja és szervezi a munka fázisait. Például amikor valaki főz, a fejben végigmondja a lépéseket: „Most megmosom a zöldségeket, felvágom, aztán a serpenyőbe teszem…”
Amíg csak az életünk ártatlan velejárója, addig nincs is vele baj, de ez a fajta belső párbeszéd megoldatlan, beragadt konfliktusok esetén nagyon intenzívvé válhat. Például, ha kaptunk egy bántó, igazságtalan kritikát, de úgy lefagytunk, hogy ott, a helyzetben nem tudtunk reagálni, véget nem érő belső párbeszédekben belül folytatjuk a vitát.
Néha addig ismételjük „fejben” a bennragadt, ki nem mondott gondolatokat, míg teljesen kimerülünk – aztán nem értjük, miért lettünk annyira feszültek, vagy fáradtak.
Ez velem is megtörtént már, jó néhányszor, csak eddig nem tudatosult. Ezek szerint nem mindegy, hogy milyen hangon társalgunk önmagunkkal?
Nem bizony, sőt van még valami, amit nagyon fontos tudni, ha a belső beszédről van szó. A működésünket kommentáló belső szövegek – belső narratíváink – ugyanúgy tele vannak torzításokkal, mint az automatikus negatív gondolataink. A belső beszéd megjeleníti a gondolkodásunkat jellemző téves meggyőződéseinket, tipikus torzításainkat.
A sokat emlegetett katasztrófa mozi nem csak képekből áll. Az akaratlanul pörgő képkockák sorát narrátor kíséri. Ráadásul a belső beszéd nem csak kíséri a katasztrófafilmet, de jól rá is erősít.
Ezért segít, ha ezeket a torzításokat a belső beszédben is tettenéred. Az átalakításuk – túlzás nélkül – az megváltoztatja a világlátásod. Ha sikerül őket valahogy elcsípni és korrigálni, akkor a hozzájuk kapcsolt, általuk kiváltott és fenntartott megterhelő érzelmek is elsimulnak. Kiegyenlített érzelmekkel a testi funkciók is zavartalanabbul működnek.
Erre figyelni fogok. Ha melléütök a billentyűzeten, innentől azt fogom mondai: hoppá, ezt a betűt elütöttem. Így tényleg egészen más!