Amikor egy kisbaba sír, elég, ha egy csörgőt megrázunk előtte. Amint sikerül elterelni a baba figyelmét, máris vége a szívszaggató zokogásnak. Néha egy pillanat alatt… ezzel így vagyunk mi, felnőttek is. Persze nem a néhány pillanattal – sajnos.
De a figyelemelterelés nálunk is működik, nekünk is megvannak a magunk „csörgői”. Igaz, valamivel nehezebb használnunk őket – ha szorongunk, nehezen adjuk meg magunkat a színek, hangok, egyéb élmények varázslatának. Szinte kényszeresen meg akarjuk oldani, végig akarjuk gondolni… Butaságnak tűnik elterelni a figyelmünket, hiszen attól, hogy valamire nem gondolunk, az nem szűnik meg probléma lenni… persze ez így is van.
Csakhogy – amikor beállt a szorongás önerősítő köre, már egy olyan „probléma” körül pörgünk, ami lehet, hogy nem is létezik. Vagy ha létezik, egészen más súlypontokkal. De hogy ezt eldöntsük, hogy tisztán meg tudjuk ítélni a helyzetet, valahogy vissza kell szereznünk a józan rálátásunkat.
A „csörgők” ebben segítenek – az egyre vadabbá váló gondolat-gomolyagról segítik „leválasztani” a figyelmünket. „Csörgő” lehet bármi, ami a figyelmed eltereli. Telefonbeszélgetés valami semleges témáról, keresztrejtvény fejtés, tudatos légzés, és sok olyan tevékenység, ami a relaxációs listádon szerepel. A jelen-létről szóló fejezetben is olvashatsz majd még erről.
Imaginációval a szorongás ellen
Ha már jártas vagy az imaginációs technikákban, amiről itt olvashattál, a kreatív képzelőerőd is bevetheted a szorongás ellen. Ez némi gyakorlatot igényel, de ha sikerül megőrizni, vagy legalább valamelyest visszaállítani a józanságod, átalakíthatod a katasztrófa-mozit. Ehhez persze az kell, hogy elcsípd, mint itt is, a történetednek abban a részében, hogy:
Szinte láttam magam előtt, hogy az orvossal megbeszélik, hogy ilyen szigorúan nézzen, hogy felkészítsen a rossz hírre…
Bármilyen ijesztő jelenet élét elveszi, ha a belülről futó film jeleneteit átszabod. Némi humor és játékos kedv jól jön, de nem fogod tudni komolyan venni a jelenetet, ha a szereplőket bohócruhába öltözteted. Az is megváltoztatja az egészet, ha felgyorsítod, vagy elnyújtod a jelenetet. Zenét is kavarhatsz alá, sőt, lejátszhatod az egészet visszafelé.
Bármit változtatsz, a szorongás öngerjesztő körét megtöröd vele.
Ne etesd tovább a szorongást!
Ahogy egy éhes kismalac szalad az elé szórt kukoricaszemek után, a szorongás által elárasztott elme úgy szalad az újabb és újabb, őt „tápláló” gondolat után. Persze nem azért, hogy a szorongást erősítse, sőt – pont az lenne a cél, hogy valami megnyugtató választ találjunk.
A szorongástól kialakult torzított valóságlátás azonban ezt már nem engedi meg. Ezért nem érdemes információ után kutatni az Interneten, vagy érintetteket kérdezni közösségi oldalakon. Ne harapj rá sem a kívülről jövő , sem belülről, a saját gondolataid által kínált újabb és újabb ijesztő lehetőségre. A szorongással átitatott agy mindent tévesen értelmez, mindent félremagyaráz.
Keresd az „igen, de…” váltót
Ha megfigyeled, a szorongás-gomolyagban futó belső párbeszédben könnyen rátalálsz az „igen, de…” szófordulatra. Mindannyiszor, ha egy megnyugtató válaszhoz közelítesz, „az igen, de…” máris visszaterel a félelmeid felé. Amikor észleled az „igen, de…” fordulatod, tudatosíthatod, hogy ez, itt, ezen a ponton, szükségszerűen egy torzított valóság irányába álltál újra.
Az „igen, de…” kérdésre mindaddig ne válaszolj, amíg zaklatott vagy. Csak akkor foglalkozz bármilyen látszólag szorongató gondolattal, ha képes vagy higgadtan, józanul – akár valakinek a segítségével – ránézni a dolgaidra. Az „igen, de…” váltó felismerésekor is használhatod a stop technikát, vagy:
Fordítsd meg az „igen, de…” váltót
Ha tetten érted az „igen, de…” váltót, tudatosan megfordíthatod az irányát.
A történtedből idézve, egy lehetséges belső párbeszédet kihangosítva:
Az asszisztensnő nem mondott semmi nyugtalanítót.
Igen, de olyan mogorva volt az arca. Ez biztosan azt jelenti, hogy baj van.
Igen, de az is lehet, hogy egyszerűen csak fáradt…
A belső beszédről, a magunkkal folytatott párbeszédről olvashatsz a következő fejezetben.