Van még egy dolog, ami a te történeteben is szerepel, és komoly szerepe van a szorongás kialakulásában.
Azt mondod:
Aztán elkezdett fájni a derekam – még ez is. Na, ott már meg voltam győződve róla, hogy csontáttétem van. Akárki akármit mondott, nem tudott megnyugtatni. Az ésszerű, józan érvek egyszerűen nem jutottak el hozzám.
A testi tünetek téves értelmezése egy újabb lökést ad a rémület ördögi körének. Ha valami fáj, vagy pusztán csak valami szokatlant érzel, a szorongás úgy működik, mint egy jelfelerősítő. A derékfájás lehet egészen enyhe, épp csak kellemetlen – és bármilyen „ártatlan” dolog okozhatja. Sőt, ennek van a legnagyobb esélye: mindig a legegyszerűbb magyarázat a legvalószínűbb. A daganatos betegségnél azonban a háttérben mindig ott lebeg a bizonytalanság. A legártatlanabb tünet mögött ott motoszkál, hogy „mi van, ha…” – erről olvashatsz később.
Az a „szűrő”, amin keresztül a szorongó elme érzékeli a jelenségeket, csak azokat a válaszokat engedi be, amik beleillenek a képbe, amik a szorongató gondolatokat tovább táplálják, igazolják, megerősítik.
Ezért van az, hogy egy „ártatlan” derékfájásnál is azonnal a csontáttét jut az eszedbe.
Márpedig onnantól, hogy befészkeli magát beléd a gondolat, hogy csontáttéted van, folyamatosan a derekadat fogod figyelni, akaratlanul is. Folyamatosan azt fogod „ellenőrizni”, hogy mit érzel a derekad táján. Csökkent, erősödött? Jobb, rosszabb? De ahogy az érzéseket figyeled, egyre apróbb jeleket észreveszel. Ez egy egészen természetes dolog, ahhoz hasonlít, amikor sokszor megnézel egy filmet. Minél többször látod, annál több dolgot fedezel fel benne. Feltűnnek olyan gesztusok, utalások is, amik korábban elkerülték a figyelmedet. Ugyanez van akkori is, amikor önmagad monitorozod. Egyre finomabb érzeteket felfedezel majd fel, amik aztán – beszállva az ördögi körbe – azt erősítik, hogy „baj van”.
A félelem önmagát erősítő köre
Minél erősebb a meggyőződésed, hogy „baj van”, itt a csontáttét, annál jobban figyeled a derekad, és minél jobban figyeled, annál több – egyébként ártalmatlan – érzetet veszel észre. A testi érzetek, a félelem, a téves megítélések gomolyaga egymásba kapaszkodva duzzad tovább…
Ezzel mit tudok tenni?
Ha relaxáció, vagy bármilyen más figyelemelterelés során tapasztalod, hogy megszűnnek, vagy jelentősen csökkennek a zavaró érzeteket, az sok esetben segít. Ha a derekadban érzett tünetek elhalványulnak attól, hogy, valami más köti le a gondolataidat, akkor azokról a tünetekről feltételezhető, hogy nem testedhez, hanem a szorongáshoz tartoznak. Magad is azt mondod, hogy amikor megnyugodtál, a derékfájásod ha nem is múlt el, jelentéktelenné vált:
Aztán négy hét után megérkezett a negatív eredmény. Nem hiszed el, de még a derékfájásom is elmúlt, ott, abban a pillanatban. Na jó, egy kicsit még fájt utána is, de akkor már nem törődtem vele.
A tudatosság erős kapaszkodó itt is. Fontos, hogy tisztában legyél vele, hogy ha bármilyen szokatlan, furcsa testi érzést tapasztalt, az első gondolatod szinte biztosan az lesz, hogy a betegséged kiújult. Az első – de másodikra már megkeresheted az egyéb lehetőségeket, magyarázatokat. Tudod, a váltók… 🙂
Damoklész kardja
Arról, hogy nem esem vissza soha, nem tudom igazán meggyőzni magam, bármit is csinálok….
Sajnos amiatt, hogy még nincs biztos és végleges gyógymódja a daganatos betegeségnek, a visszaesés lehetősége ott lebeg minden érintett feje felett. Még mindig nem tudjuk, hogy mikortól állíthatjuk, hogy valaki biztosan maga mögött hagyta a betegséget. Ettől nehéz azt is kimondani, hogy valaki meggyógyult a daganatos betegségből. „Hivatalosan” annyit mondhatunk, hogy a szervezete X éve egyensúlyban van. Léteznek orvosi becslések, van egy-két kijelölt határkő, de ezek statisztikai adatok.
Ahogy telnek az évek, egyre csökken a kiújulás lehetősége, de hogy ki mikor érte el azt a fázist, hogy végérvényesen legyőzte a kórt, nem tudjuk megmondani. Riskó Ágnes Damoklész kardja – szindrómának nevezte el ezt a helyzetet. Valóban találó név, és szinte alig van olyan daganatos beteg, akit ne élte volna meg.
Az anekdota szerint Damoklész elirigyelte az uralkodó fényűző életét. A király, hogy megmutassa neki a rá ruházott hatalom árnyoldalit, egy olyan trónra ültette, ami fölé egyetlen lószőrön lógó kardot függesztett.
A példa bizony nagyon találó. A betegség visszatértének ott lebegő fenyegetése valóban mindent elront. Nincs olyan születésnap, nem telik el úgy karácsony, vagy akár egy vidám összejövetel, hogy az öröm közepén ne ütné fel a fejét. Sőt, ezek az alkalmak – családi ünnepek – évfordulók- sokszor szinte provokálják az előtörő aggodalmat.
Ahogy magad mondtad:
Folyamatosan azon túráztattam magam, hogy kész, vége, visszajött a betegségem. Csak az járt az eszemben, hogy mi lesz velem, mi lesz a gyerekekkel, a párommal, az anyámmal…
Így van ez ilyenkor mindekivel. Elég egy egyébként jelentéktelen, de kellemetlen testi tünet, egy apró, de az ideálistól eltérő vizsgálati eredmény, vagy akár egy átsuhanó gondolat, és máris „bekapcsol”, hogy „mi van, ha…”
Itt az ideje, hogy megnézzük, mint kezdjünk vele.