Hogy mennyire fontos egy figyelmes orvos, azt jól mutatja a következő történet.
Mimi negyven évesen kapta meg a vastagbél-daganat diagnózisát. Értelmes, lendületes fiatal nő, közgazdasági elemzőként jól kidolgozott tervekkel, folyamatokkal dolgozik – fontos számára, hogy tisztán lásson át minden helyzetet. A kezelés megtervezésekor egy rövid, 10 perces konzultációt kért az orvosától, amire kérdésekkel felkészülve érkezett. A megbeszélés során az orvos válaszolt minden kérdésére, a magával vitt jegyzetfüzetében pedig sorra jelentek meg a zöld pipák.
A tizedik perc végén maradt még egy nagyon fontos kérdés. Félve fordul az orvosához, hogy arra rátérhet-e még.
„Máig emlékszem a pillanatra – mesélte Mimi – ijedten szorongattam a jegyzeteimet… Az orvos rám nézett, elmosolyodott, és könnyedén hátradőlt: »Hát persze! Hiszen ezért vagyunk itt.« Leírhatatlan, mit jelentett ez számomra. Hirtelen minden feszültség kiszaladt belőlem, tudtam, hogy jó kezekben vagyok, és végig fogom tudni csinálni a kezeléseket. A lelkem szárnyra kelt, és mindvégig – repített a remény.”
Sajnos ez nem mindig ilyen egyszerű, de nagyon sokat jelent, ha sikerül bizalmat építeni az érintett és a gyógyító között. Nem csak a beteg, de az orvos munkáját is megkönnyíti.
Az itt olvasható néhány blog bejegyzés az orvos-beteg kapcsolat, az onkológiai helyzet kihívásairól és nehézségeiről szól. Meg arról a reményről, hogy lehet ezt máshogy – jól – csinálni. Egy mosolyhoz, egy egyszerű emberi gesztushoz nem kell nagyon sok idő…
Sajnos nem ez a jellemző – sokunknak lehet erről fájó emléke. De vannak kedves epizódok is. Ezekről a helyzetekről szólnak az alábbi blogbejegyzések.
