Ahogy a szorongásos zavar kialakulásának, úgy a terápiás lehetőségeinek is több pillére van. A zavar kialakulásának, ahogy a korábbiakban láttuk, három alapvető tényezője van: az örökletes tényezők, a központi idegrendszeri szabályozás zavara és a tanult helyzetkezelési mintáink. Ezek közül az örökletes hatásokat nem tudjuk befolyásolni. Lehet, hogy már nincs messze az idő, amikor megjelennek azok a módszerek, amelyekkel képesek leszünk a genetikai kód hibáit közvetlenül kiigazítani, de erre most még nincs lehetőségünk. A ma alkalmazott terápia ezért a két másik pillért célozza meg.
Nézzük most elsőként az agyi kémiai szabályozás zavarát.
Azok az idegpályák, amelyek – a gondolataink, érzéseink irányítása mellett – a belső szerveink automatikus működésének szabályozását végzik, kémiai üzemanyagot használnak. Ezek a kémiai anyagok tulajdonképpen kis információs csomagok. Ha egy agysejt valamilyen üzenetet szeretne küldeni egy másiknak, akkor az üzenethez passzoló kémiai anyagot bocsát ki magából. A kibocsátott kémiai anyag – amit ingerületátvivőnek vagy tudományos nevén neurotranszmitternek hívunk – hozzákapcsolódik a soron következő idegsejt „antennáihoz”, receptoraihoz.
Amíg minden megfelelően működik, addig az idegsejtek a nyugalmi helyzetnek megfelelő kémiai anyagot küldik ki, és így azt az üzenetet küldik tovább, hogy „minden rendben van”. Ha a szervezet valamilyen kihívás, megterhelés elé néz, az ennek megfelelő üzenet megy, vagyis egy olyan figyelmeztetés indul el, hogy „fokozd a készenlétet”. A szervezet így felkészül a kihívásra, és sikeresen megoldja a helyzetet. A nyugalmi állapot így visszaáll, és a „minden rendben van” jel fut újra az idegsejtek között.
Szorongásos zavarnál ez a folyamat több ponton megsérül. Előfordul, hogy az üzenetet szállító kémiai anyag termelődésének mértéke változik meg, csökken vagy nő. Az is lehet, hogy a szerkezete módosul úgy, hogy a receptor többé nem ismeri fel, nem tudja értelmezni. De a receptorokkal is történhet baj: megváltozhat a számuk vagy a struktúrájuk. Akárhol keletkezik is a hiba, az információ továbbításának normál áramában zavar keletkezik. Ennek az lesz a következménye, hogy a központ fokozott veszélyre utaló jeleket küld a szervezet felé akkor is, amikor nincs igazi baj. Már egy apró, jelentéktelen ingernél bekapcsolhat az az üzenet, hogy „Vigyázz, nagy baj van!” A gyógyszer ezen a ponton tud beavatkozni, ezt a kémiai zavart igazítja ki, „teszi helyre”.
Nagyon sokaknak ellenérzésük van azzal kapcsolatban, hogy pszichiátriai szert szedjenek. Nem jó nyugtatókon élni, és ott van még a hozzászokás, a gyógyszerfüggés veszélye is…
Jöjjön most akkor egy nagyon rövid gyógyszertan. A pszichiátriában alkalmazott hatóanyagok három nagy csoportra oszthatók. Ebből számunkra most kettő érdekes: a kedélyjavító szerek – vagy ahogy hallhatjuk, antidepresszívumok –, valamint a nyugtató és szorongásoldó gyógyszerek csoportja.
Azért írtam azt, hogy nyugtató és szorongásoldó gyógyszerek, mert annak ellenére, hogy a közvélemény ezt a két fogalmat szinonimaként kezeli, nem azok! A különbséget talán úgy a legkönnyebb megragadni, hogy a nyugtató a múlt, a szorongásoldó a jelen. …És hogy két ilyen nagyon hasonló fogalomnál mi a különbség? Talán furcsán hangzik, de szó szerint így van: a szorongásoldó nem nyugtat, hanem a szorongást oldja. Vagyis egy modern szorongásoldó szernek nem az a hatása, hogy a központi idegrendszer általános izgalmi szintjét csökkenti. A modern szorongáscsökkentő gyógyszerek már specifikusan a szorongás szabályozásáért felelős pályák túlzott aktivitását célozzák meg. Épp ezért az általános élénkségi, éberségi szintre nincs hatásuk. Vagyis nem okoznak bágyadtságot, tompaságot, aluszékonyságot, nem „nyugtatnak”.
A pszichés zavarok gyógyszeres kezelése viszonylag új terület, de a kutatások egyre pontosabb eredményeket hoznak, így egyre hatékonyabbak a kémiai kezelési lehetőségek is. A gyógyszerek egyre pontosabban, egyre célzottabban hatnak. Ez azt is jelenti, hogy nemcsak a hatásuk jobb, de a mellékhatásuk is jóval kevesebb. Természetesen, mint minden gyógyszerszedésnek, a szorongásoldók szedésének is lehetnek veszélyei. A veszély azonban ott és akkor jelentkezik, ha valaki eltér az orvosi javaslattól. Indokolatlanul nagy dózisban vagy az előírtnál hosszabb ideig szedve a szorongásoldók valóban alakíthatnak ki hozzászokást. Azonban egy jól megválasztott, megfelelő adagban és csak a szükséges ideig szedett szorongásoldó gyógyszer jelentősen kisebb kockázatot jelent, mint ahogy az a közvéleményben él. Ráadásul – az én orvosi tapasztalataim szerint – a megfelelő módon alkalmazott gyógyszeres terápia veszélye sokkal kisebb annál, mint amit maga a szorongás jelent – a betegnek és a környezetének egyaránt.
Említetted az antidepresszívumokat. A depresszió elleni szereknek mi a keresnivalójuk a szorongás gyógyszeres terápiájában?
A válaszhoz a korábban említett ingerületátvivő molekulákhoz érdemes visszamennünk. A ma rendelkezésre álló kutatási eredmények alapján úgy tűnik, hogy mind a szorongásos zavar, mind a depresszió kialakulásában ugyanazok a kémiai ingerületátvivők játszanak szerepet. Ezek közül az egyik, talán a legismertebb, a szerotonin. Az idegélettani vizsgálatok elején úgy tűnt, hogy mindkét pszichés zavarnak az van a hátterében, hogy az agy szerotoninszintje megváltozik, vagyis a szerotonin szintje bizonyos agyterületeken lecsökken.
Mind a szorongás, mind a depresszió gyógyszeres kezelésében nagy áttörést hozott az a gyógyszercsoport, amely az agy szerotoninforgalmára hat. A ’80-as években jelentős ugrást hozott az úgynevezett SSRI-gyógyszercsoport felfedezése. Az ide tartozó gyógyszerek úgy hatnak, hogy meggátolják az idegsejtek által kibocsátott szerotonin visszavételét, „eltüntetését”. Ezeknek a szereknek a segítségével a rendelkezésre álló szerotonin szintje a receptorok körül akkor is elegendő marad, ha a renyhébben működő idegsejtek kevesebb szerotonint bocsátottak ki. A megfelelő idegrendszeri működés szempontjából mindegy, hogy a szerotoninszint azért megfelelő-e, mert az idegsejt elegendő mennyiséget bocsátott ki, vagy azért, mert meggátoltuk a visszavételét, vagyis az „eltüntetését”. A lényeg, hogy mindkét esetben elegendő hírvivő anyag áll rendelkezésre ahhoz, hogy a receptor felvevőantennáihoz bekötődve továbbadja a megfelelő üzenetet.
A szorongásos zavarok gyógyszeres kezelésében máig a legelterjedtebbek ezek az úgynevezett szerotoninvisszavétel-gátló – angol rövidítés alapján SSRI – szerek. Óriási előnyük, hogy a korábbi gyógyszerekhez képest elenyészően kevés mellékhatásuk van – és ami van, az is inkább kellemetlen, mint veszélyes. Főként súlygyarapodást okoznak, de a kezelés leálltával általában ez is rendeződik. Az SSRI-szerek az esetek 75%-ában maradéktalanul hatásosnak bizonyulnak.
És mi van a maradék 25%-kal? Az esetek egynegyede, ami azért, ha nem is nagy szám, mégis magas.
A válasz a még újabb gyógyszerfejlesztési eredményekben rejlik. A szerotonin szerepének azonosítása a szorongásos és hangulati zavarokban átütő erejű volt. De ahogy haladnak az évtizedek, a kezdeti eredmények fokozatosan egyre újabb, egyre pontosabb felismerésekkel egészültek ki. Most már tudjuk, hogy a szerotonin mellett egy csomó egyéb neurotranszmitternek (pl. noradrenalin, dopamin) és sokfajta receptor hibájának szerepe van a szorongásos és depressziós zavarok kialakulásában.
Nagyon izgalmas például, hogy nemcsak azok a gyógyszerek hoztak kifejezetten jó terápiás eredményeket, amelyek a szerotonin visszavételét gátolják, hanem azok is, amelyek fokozzák. Ez számomra azért különösen megkapó, mert arra mutat rá, hogy milyen végtelenül pontosan, finoman, azt is mondhatnám, „okosan” szabályozott a szervezetünk. A ma érvényes modell alapján ugyanis, ha a szerotonin visszavétele, „eltüntetése” fokozódik, vagyis ha a szerotonin szintje csökken, akkor egyfajta ellenhatásként nőni kezd azoknak a receptoroknak a száma, amelyek a szerotonint befogják. Vagyis hiába kisebb a szerotonin szintje, a kis idegsejtantennák megnövelt száma garantálja, hogy mindent, amit csak lehet, összegyűjt az idegsejt – így az eredmény ugyanaz.
Úgy tűnik, a kezdeti, egyszerű kép – a szerotonin hiánya – sokat árnyalódott. Mára már alig átláthatóan bonyolulttá – de egyben nagyon izgalmassá – vált. Közben pedig szélesre nőtt azoknak a gyógyszereknek a skálája, amelyek a fent leírt „trükkös” szervezeti hatást kihasználva, egy vagy több neurotranszmitterre hatva, több ponton szabályozzák az idegingerület terjedésének útját. A sok kutatás, a sok – néha egymásnak is ellentmondó – elképzelés közös nevezője mára az, hogy a pszichés működések zavarát nem az egyes ingerületátvivő anyagok eltérő szintje – hiánya vagy túlsúlya – okozza. A zavar valódi háttere ezen anyagok összehangolt működésének megbomlott egyensúlya. A ma alkalmazott gyógyszerek erre a finomhangoltságra hatnak, a különböző területek szabályozásának egyensúlyát állítják helyre.
Még egy fontos információ ide: az ingerületátvivő molekulák modulálását végző antidepresszívumok nem okoznak hozzászokást. Az előfordul, hogy ha valaki ilyen típusú gyógyszert szedett, és abbahagyta, az eredeti tünetek előjöttek, vagyis újra nyomott lett a hangulata, romlott a közérzete, felerősödtek a félelmei. De ez nem azt jelenti, hogy hozzászokott, hanem azt, hogy a szervezetének még mindig szüksége van az adott hatóanyag segítségére ahhoz, hogy megfelelően működjön. Hasonlóan a vérnyomáscsökkentőhöz. Ha valaki abbahagyja, nem azért emelkedik a vérnyomása, mert hozzászokott a gyógyszerhez, hanem mert a hatóanyag valami olyan anyagot pótol a szervezetben, ami egyébként hiányzik.
Sokaknak talán még ezek után is furcsa, hogy a szervezet számára mégiscsak idegen, „tudatmódosító” anyagokat szedjenek be.
…És valószínűleg nagyon sokan, akik ezt gondolják, talán épp e sorok olvasása közben a kávéjukat iszogatják. A kávé is egy „tudatmódosító” szer. Ezért isszuk. 😊 Egy kába reggelen vagy az ebéd utáni „kajakóma” ellensúlyozására elkortyolgatott kávé után élénkebbnek, frissebbnek érezzük magunkat. De a kávé nem az egyetlen „hétköznapi szer”, ami tudatállapotunkra hat. Az élelmiszerboltok polcai zsúfolásig tele vannak kólával, jeges teával és a – sajnos – egyre nagyobb számban terjedő energiaitalokkal. Én ebben sokkal több veszélyt látok. Mivel a kólát, a pléhdobozos „energiabombát” nemcsak a hatásuk, de az ízük miatt is megvesszük, a szervezetünkbe hatalmas dózisú koffeint viszünk be észrevétlenül. Ráadásul amíg a kávé legalább valami természetközeli szer, az üdítőkkel egy csomó szervezetidegen anyag is belénk kerül: ételfesték, tartósítószer, mesterséges ízesítőszerek… Ha a kávénál tartunk, még néhány érdekességet elmondok, amit nagyrészt az interneten találtam.
A kávé serkentő hatását az egyik idevonatkozó legenda szerint egy etióp kecskepásztor fedezte fel. Azt vette észre, hogy azok a kecskék, amelyek a kávécserje piros bogyóit lelegelik, sokkal virgoncabbak. Ezt a megfigyelését megosztotta a közeli kolostor szerzeteseivel. A kíváncsi barátok pedig addig kísérleteztek, míg nemcsak frissítő, de kifejezetten finom italt készítettek a bogyókból.
A másik legenda szerint a kávé élénkítő hatását egy arab orvos ismerte fel, ő volt az is, aki a gyógyításban először kezdte el használni. Avicenna, az első évezred kiemelkedő tudású arab orvosa ugyancsak alkalmazta gyógyszerként a kávét. A Wikipédia szerint napjaink amerikai kutatói azt találták, hogy a mérsékelt kávéfogyasztás csökkenti az Alzheimer-demencia, a Parkinson-kór, a II-es típusú cukorbetegség és a májzsugor kialakulásának valószínűségét. Érdekesség, hogy voltak olyan történelmi korszakok, amikor a kávé fogyasztása bűnnek számított. A XVIII. századi Angliában egy rövid időre betiltották a kávé fogyasztását, de a közvélemény nyomására ezt a tiltást hamar feloldották.
Miért érdekes mindez? Mert ékesen példázza, hogy az, hogy valami méregként vagy gyógyszerként működik-e a szervezetünkben, nagyrészt a felhasználás módjától és céljától függ. A morfin például életmentő lehet egy égési sérülésnél, bár a visszaélésszerű használata súlyos, romboló függést okoz. Kevesen tudják, hogy nagyon sok gyógyszerünk alapreceptjét a természet gyártotta le, amit aztán mi ellestünk, alakítottunk, továbbfejlesztettünk. Vegyük a digitáliszalkaloidák csoportját. A digitálisz mint gyógyszer forradalmasította a szívritmuszavarok kezelését. Rengeteg ember életét mentette – és menti meg máig. A digitálisz egy olyan anyag, amely a piros gyűszűvirág szárított leveléből nyerhető ki. Az amerikai tiszafa nevű ritka, mutatós cserje kérge pedig egy paklitaxel nevű vegyületet tartalmaz, amely sok kemoterápiás szer előanyaga.
Minden előítélettel szemben – amiből remélem, legalább néhányat el tudtam oszlatni – a kezeletlen szorongás sokkal nagyobb bajt okozhat, mint egy orvos által előírtan, megfelelő ideig, megfelelő dózisban alkalmazott modern szorongásoldó szer.
Ha már a természet patikájánál járunk, vannak-e olyan természetes szerek, amelyek a szorongásos zavar kezelésében hatékonyan alkalmazhatók?
Van egy-két gyógynövény-alapú készítmény, amely a szorongás kezelésében használható. Erről én keveset tudok, egy természetgyógyászatban jártas, hiteles szakember véleménye itt többet ér.
Saját személyes tapasztalatom szerint a gyógynövények akkor, vagy inkább addig alkalmazhatók hatékonyan, amíg a zavar enyhe, kezdeti stádiumú. Komolyabb szorongásos zavarnál már szükség van a jól megválasztott gyógyszeres terápiára. Az én véleményem is az, hogy pusztán gyógyszert szedni nem megoldás. De addig, amíg sikerül azokat a készségeket kialakítani, amelyekkel egy szorongásos zavar uralhatóvá válik, szükség lehet rá.
A gyógyszer azonban csak az egyik lehetőség a szorongás kezelésében. Vannak, akik először természetes megoldásokat keresnek, mások számára pedig már maga a pszichoterápia gondolata is idegen vagy bizonytalan. Nézzük meg, milyen lehetőségek vannak, és mit jelent valójában a pszichoterápia.