Van, amikor az előző részben leírt technikák nem segítenek – a szorongás mélyebbre ássa magát, és szakember segítségére van szükség.
Ebben a részben azt járjuk körül, hogyan függ össze a szorongás a daganatos betegséggel. Írunk a tünetekről, a szorongás kialakulásának ma ismert mechanizmusáról, a felismerés és a kezelés lehetőségeiről. Dióhéjban bemutatjuk, mit jelent a pszichoterápia, és mikor érdemes segítséget igénybe venni.
Kezdjük ezzel. Mi az az helyzet, amikor azt mondod, hogy valaki mindenképpen keressen pszichoonkológiai szakembert?
Erre a válasz az, hogy bárki, bármikor, amikor úgy érzi, hogy szüksége van rá. Amikor azt gondolja, hogy jó lenne a nehézségeiről, lelki fájdalmairól beszélni valakinek, aki megérti és meghallgatja. A megterhelő érzéseket fontos kimondani, fontos foglalkozni velük.
Sajnos nem mindenhol érhető még el pszichoonkológus. Egyre több kórházban van már pszichológus, legalább részállásban, de ez még mindig nem annyi, amennyire igény lenne.
Az alapítványi programok ezt a rést megpróbálják – legalább részben – kitölteni. Hiszen, ahogy a „Van kiút…” online könyvben olvashatod, nem mindig a szigorú értelemben vett, kórházi osztályokhoz vagy szakrendelésekhez kötött pszichoonkológiai kezelésre van szükség. A daganatos betegséghez társuló lelki terheket több szinten, több formában is lehet csökkenteni. Sokat jelent, ha van egy ember, egy olyan közeg, ahol beszélhetsz a félelmeidről, megéléseidről.
Ha ez ennyi, ha segít, hogy kimondom az engem nyomasztó érzéseket, akkor ehhez miért kell szakember?
Nem pusztán ennyi. A pszichoonkológussal való találkozás nemcsak arra ad teret, hogy a fájdalmaidat, félelmeidet megfogalmazd. Az is sokat segít, mert pusztán azzal, hogy beszélsz róla, legalább átmenetileg megszabadulsz a belső nyomástól. De egy jól működő terápiában ezek az érzések nem pusztán kimondódnak, hanem azáltal, hogy felszínre kerülnek, hozzáférhetővé válnak. A szakember vezetésével, egyéni beszélgetés során vagy csoportban ilyenkor megjelenik egy – vagy több – másik rálátási irány is.
Sokszor arról van szó, hogy a foglyai vagyunk a saját nehézségeinknek. Szó szerint bele vagyunk veszve a problémába, elveszettek vagyunk, nem látjuk, hogy merre van a kiút. Azzal, hogy terápiás helyzetben kimondjuk, kifejezzük a nehézségeinket, „kitesszük az asztalra”, és utána – a szakember vezetésével – sok szempontból körbejárhatjuk. Ennyiben mindig több a terápia annál, mintha valakinek a családtagok vagy a közeli ismerősök közül panaszolnánk el a dolgainkat.
Néha az is elég, de a hozzátartozókkal, barátokkal sok esetben azért sem lehet megosztani a nyomasztó gondolatokat, mert ők maguk is hasonló kétségbeesést élnek át. Tele vannak félelemmel maguk is, és nem bírják el, nem bírják meghallgatni ezeket az érzéseket – emiatt aztán sokszor dühösen vagy kétségbeesetten reagálnak. Esetleg megpróbálják valahogy elkenni, üres vigasztalással elütni a dolgot – szóval akkor sem tudnak igazán segíteni, ha szeretnének. Ez aztán további tanácstalanságot és egy jó adag keserűséget hoz mindkét oldalon. Egy csomó tanulmány készült arról, hogy a hozzátartozók milyen megterhelő érzelmi helyzetbe kerülnek a daganatos betegség kapcsán. A szorongás, de akár a depresszió az ő esetükben sokszor mélyebb, mint magáé az érintetté. De ez annyira fontos téma, hogy ennek egy külön részt szentelünk (jelenleg feltöltés alatt).
A lelki támogatásnak sokféle módja van. Az egyik formája az egyéni pszichoterápia. Ez az, amikor valaki heti-kétheti rendszerességgel találkozik egy 40–50 perces beszélgetésre egy pszichológussal vagy terapeutával. Erre akkor van szükség, ha valaki komoly érzelmi terheket visz, vagy egy érzelmi helyzet feloldásában elakadt. Vagy ha nemcsak a saját betegségével, de más nehéz kihívásokkal is szembe kell néznie. Ilyen lehet a gyász, egy közeli hozzátartozó betegsége vagy bármilyen megterhelő, kimerítő, tartós konfliktus. Ezekben a helyzetekben nagyon fontos, hogy az érintett plusz segítséget kapjon. A daganatos betegséggel együtt ez már nagyon sok, és megnehezíti, hogy valaki a saját állapotának stabilizálódására fókuszálhasson.
Van, amikor néhány hasznos tanácsra van szükség ahhoz, hogy a betegség lefolyásának különböző fázisaiban hogyan tudod a lehető legjobb szinten tartani a testi és lelki állapotodat. Vagy olyan egyszerű pszichés eszközökre van szükséged, amelyek átsegítenek a nehezebb napokon. Segítséget kaphatsz abban is, hogy megtaláld az új egyensúlyt az életed megváltozott lehetőségei között – és ezzel is a szervezeti egység helyreálltát támogasd.
Sokat ad egy érintettekből álló támogatói csoport is. Néha már az is segítséget jelent, ha tudod, hogy olyanok között vagy, akik maradéktalanul elfogadnak, megértenek. A daganatos betegek segítő közössége végigkísér a betegséggel való sikeres megküzdés útján.
A különböző összejövetelek, csoportos foglalkozások, csoportterápiák erre sokszínű lehetőséget adnak. A csoportokon a többi érintettel egy elfogadó, támogató közegben lehetsz együtt. Sírhatsz, ha kell, nevethetsz, ha jólesik – és elindulhatsz felfedezni a saját erőforrástárad egy jó beszélgetés vagy valamilyen művészetterápiás eszköz – mese, tánc, mozgás –, vagy akár a saját kreatív képzelőerőd segítségével.
Az eredeti kérdésre visszatérve: a szorongás és a depresszió az a két érzelmi zavar, amely már biztosan szakember beavatkozását igényli. Daganatos betegségben mindkettőnek nagyon magas az előfordulási aránya. Nagyon fontos, hogy felismerjük ezeket az állapotokat, mert nagyon sok plusz terhet jelentenek, és van rájuk segítség! Ehhez azonban már pszichológusra, sőt sok esetben pszichiáterre van szükség. Bizonyos esetekben a gyógyszeres kezelést is érdemes megfontolni, de ne szaladjunk ennyire előre, lesz még szó részletesen a terápiás lehetőségekről.
Most sokan azt gondolhatják, hogy miért kell ebből akkora ügyet csinálni, hiszen teljesen érthető, ha a rák diagnózisát, lefolyását félelem és elkeseredés kíséri.
Meglepő, de sokszor még a kezelőorvos is ezen a véleményen van. Egy amerikai tanulmány szerint a daganatos betegeket kezelő orvosok sok esetben pontosan észlelik, sőt a kórlapban is rögzítik betegük szorongásos vagy depressziós állapotát, mégsem gondolnak arra, hogy továbbirányítsák őt az e területen jártas pszichiáterhez.
Nagyon fontos tehát hangsúlyozni, hogy bár a daganatos betegség valóban, érthető módon válthat ki kétségbeesést és szomorúságot, a szorongás mint lelki zavar nem azonos az indokolt, érthető félelemmel, ahogy a depresszió sem az „egyszerű” elkeseredéssel. A szorongás és a depresszió kóros lelki állapotok, és ennek megfelelő hozzáállást igényelnek.
Talán érthetőbb mindez egy egyszerű példával. Ha fázol, az kellemetlen érzés. De ha átfáztál, és egy jó kályha mellett átmelegszel, akkor a dolog megoldódott. Amikor azonban annyira átfázol, hogy megfázol, hiába mégy meleg helyre, hiába melegszel meg, az már nem segít. Ha megfáztál, akkor a forró kályha mellett, pokrócba bugyolálva is vacakul érzed magad. Ilyenkor a megfázást már kezelni kell.
Nézzük elsőként a szorongást – ami abból a szempontból is első, hogy ez a leggyakrabban észlelt pszichés eltérés a daganatos betegek körében. Egy 2013-ban készült, kiterjedt kutatás eredménye szerint a betegek 50–70%-a küzd a betegség valamelyik stádiumában rövidebb vagy hosszabb ideig fennálló szorongásos zavarral.
Ez a szám persze egy összesítés, sokféle helyzetet foglal magában. Beletartoznak azok a szorongásos zavarok, amelyek a daganatos betegséghez köthetően alakulnak ki. De azok az esetek is, amikor egy már korábban diagnosztizált szorongásos állapot lángol fel ismét a daganatos diagnózishoz vagy a kezelésekhez köthetően.
Az onkológiai kezelések egy részének mellékhatásaként is jelentkezhetnek szorongásos rosszullétek. Ez leginkább az emlődaganat megelőző kezelésében használt hormonblokkoló szerekhez köthető, de egyéb kemoterápiás szerek mellett is előfordulhat.
A következő részben részletesebben is megnézzük, honnan lehet felismerni, ha a szorongás már túlmutat az érthető félelmen és aggodalmon, és segítséget igényel.