A közvéleményben máig úgy él, hogy a terápia alatt két ember egymással szemben ül és beszélget. De van másfajta formája a terápiának is…
A „klasszikus” pszichoterápia a kliens és a terapeuta párbeszéde. De ez valóban csak az egyik forma. Van pár- és családterápia, és létezik csoportterápia hasonló nehézséggel küzdő embereknek. A terápiák különbözhetnek abban, hogy egy mélyebb érzelmi-gondolati változást akarnak elérni, vagy az a céljuk, hogy egy-egy tünet csökkentéséhez adjanak kapaszkodót.
A terápiás módszerek is eltérőek lehetnek. A pszichoterápia széles és színes eszköztára különböző eszközökkel és más-más úton, de ugyanahhoz az eredményhez vezet. Ez azért lehet, mert az emberi szervezetben minden mindennel összefügg. A lelkünk minden rezdülése nyomot hagy az érzéseinkben, a gondolatainkban és a testünkben. És mivel minden mindennel összefügg, bárhol, bármelyik ponton avatkozunk is be, az a többit is befolyásolni fogja.
Ezért jó a mozgás és a relaxáció – ezekre az egészen egyszerű dolgokra úgy is gondolhatunk, mint az első terápiás lépésekre. A relaxációnak külön részt szenteltünk a könyvünkben, kattints ide, ha megnéznéd.
A mozgásnak is jelentős szerepe van a testi-lelki jóllét fenntartásában – a betegség bármely fázisában. Erről és gyógytornász szakemberünk egyéb tanácsairól ebben a cikkünkben olvashatsz:
Ha pedig kedved támad egy egyszerű gyakorlatot kipróbálni, a „nyolc brokáttekercs” gyakorlatról szóló blogbejegyzés segítségével megteheted.
A relaxáció során gyakran alkalmaznak úgynevezett ellazulásra vonatkozó szuggesztiókat is.
Mit jelent az, hogy „ellazulásra vonatkozó szuggesztiók”?
Ezt is egy példával a legegyszerűbb elmondani. Ha valakinek azt mondom: „Te, érzed ezt a finom kávéillatot?”, a kávé aromája akkor is felidéződik benne, ha kávé a közelben sincs. Érezni fogja az illatát, az ízét, sőt még az a kellemes közérzet is „beugrik” – akaratlanul –, amit egy jó kávé jelent. Elég csak utalnom rá, elég pusztán sugallnom.
Az élmény olyan erős, hogy legtöbbször még az sem tudja maga megmondani, akit a kávéról kérdezek, hogy valóban érezte-e az illatát, vagy csak gondolt rá. A szuggesztiók tulajdonképpen ilyen sugallatok. Ha valamire utalok, amihez erős korábbi érzelmi emlékek kötnek, akkor a szervezet a sugallatra, szuggesztióra megidézi ezt az emléket. A felidéződő emlékre pedig a szervezet ugyanúgy reagál, mint a „valóságra”. Lehet, hogy sokan azok közül, akik ezeket a sorokat olvassák, maguk is érezték a kávé illatát. 😊
Beszéltünk a gyógyszerekről, és szó volt a relaxációról. Milyen lehetőség van még a szorongásos állapot oldására?
Ahogy minden szorongásos állapotra igaz, hogy az izmok akaratlan megfeszülésével jár, ugyanúgy minden szorongásos állapotot az jellemez, hogy az észlelés és az ítéletalkotás megváltozik, torzul.
A torzított valóságészlelés rejtett logikai hibákhoz és olyan észrevétlen ítéletalkotási módosulásokhoz vezet, amelyek átalakítják a világlátást. Erről írunk már a 7. Gondolat és információ részben. A gondolati váltókról szóló részben pedig ahhoz adunk néhány fogódzót, hogyan lehet ezeket a gondolati csapdákat felismerni és kikerülni.
A pszichoterápia azt hiszem, az emberek zömében máig úgy él, hogy valamilyen gyerekkori trauma feldolgozását jelenti.
A modern pszichoterápia Freud munkásságával indult, és ő valóban fontos szerepet tulajdonított a kisgyermekkorban megélt traumáknak. Az ő elmélete szerint a lelkünkben sok olyan betokosodott seb, érzelmi góc megbújhat, amelyek jellemzően a gyerekévek alatt jönnek létre. A lelki, érzelmi gócok is úgy működnek, mint a test gócai: rejtett jelenlétük energiát von el, és megzavarja a szervezet egészséges működését.
Ahogy egy fog tövénél megbújó rejtett, betokosodott gyulladás hajhullást, komolyabb esetben ízületi panaszokat vagy szívbetegséget okozhat, Freud elméletében a gyermekkorban gyökerező, feltáratlan, kitisztítatlan lelki gócok ugyanígy zavart okoznak. Meggátolják, hogy az ember zavartalanul, örömmel és sikerrel élje az életét.
Freud úttörő elmélete óta számos pszichoterápiás iskola alakult ki, hiszen – mint minden más tudomány – a lélektan is sokat fejlődött. Az ő forradalmian, talán azt is mondhatjuk, meghökkentően új elképzelései mély nyomot hagytak, az új irányokat azonban még nem ismeri annyira a közvélemény. Pedig azóta sokféle egyéb elmélet született, sokféle új gyakorlati pszichoterápiás technika alakult ki. A sokféle irányzat – különböző eszközökkel – mind arra törekszik, hogy segítsen feloldani a lélek görcseit, kioldani a felesleges gátakat, teljességében megélni az életet.
Ma már kezd beszivárogni a mindennapjainkba is a sok új terület, és ha azt halljuk, hogy „kognitív terápia”, „sématerápia” vagy „pszichodráma”, ezek már ismerősen csengenek. A pszichoanalitikus irányzat is él tovább, de azóta az is jelentős változáson ment át.
Akármilyen irányt vett is a modern kori pszichoterápia fejlődése, a gyerekkorban átélt dolgok hangsúlya megmaradt közös nevezőként: az érzelmi és gondolati eszköztárunk, az a mód, ahogy egy helyzetre reagálunk, a gyerekkorunkban alakul ki.
Nem tagadható és nem elhanyagolható a veleszületett tényezők hatása sem. Szülőként sokszor látjuk, hogy mennyire különböző lehet két, ugyanabban a családban, ugyanolyan nevelési elvekkel felnövő gyerek. A genetikusan hozott adottságokat a gyereket érő hatások módosítják, így megerősítik, elhalványítják vagy akár átírják az öröklött tulajdonságokat.
Átírhatók lennének azok az öröklött lelki mechanizmusok, amelyek szerint működünk?
Erről még nagyon keveset tudunk, de egyre több izgalmas kutatás zajlik, és egyre több ámulatba ejtő dologra derül fény. Eltérő környezetben felnevelkedő egypetéjű ikrek sorsát követve például sok érdekes tényre derítettek fényt. Az egypetéjű ikrekkel végzett megfigyelések azért különösen érdekesek, mert a genetikai állományuk gyakorlatilag azonos. Ha mégis különbséget találunk abban, hogyan élnek, milyen betegségekben szenvednek, vagy hogyan reagálnak bizonyos helyzetekre, az nagyrészt a gyerekkori – és későbbi – eltérő környezeti hatásokkal hozható összefüggésbe.
Ilyen megfigyelések során derült ki például az is, hogy bár az alkoholfüggőségre való hajlam öröklődhet, nem lesz mindenki alkoholbeteg, aki ezt a genetikai hajlamot hordozza. Így van ez sok más dologgal is. A minket körülvevő hatásoknak komoly szerepük van abban, hogy felnőttkorunkra milyen életmódot alakítunk ki, és hogyan viszonyulunk önmagunkhoz és a világhoz.
Ha egy gyerek biztonságos környezetben nő fel, ha kicsiként úgy érzi, szeretik, bátorítják, tisztelettel bánnak vele, sőt azt látja, hogy a körülötte élő felnőttek egymással is tisztelettel bánnak, akkor könnyebben alakul ki benne az a kép, hogy az emberek nyitottak és segítőkészek.
Ha valaki ezzel szemben kiszámíthatatlan, fenyegető világban nő fel, ha azt látja, hogy az emberek félnek, bizonytalanok és gyanakvók, benne rögzülhet az az érzés, hogy „az emberekkel jobb vigyázni”.
Képzeld el ezt a két embert felnőttként, egy munkahelyen, amikor új munkatárs érkezik melléjük. Ebből talán jól látszik, mennyit számít, hogy ki mit hoz magával. Mit tapasztalt gyerekként, milyen előzetes elképzeléseket alakított ki a világról, és milyen „szemüvegen” keresztül néz rá egy új helyzetre.
De talán a legizgalmasabb az egészben mégis az, hogy bármit hoztunk magunkkal, ezek a régi minták bizonyos határok között megváltoztathatók, átírhatók – és ezek a határok sokszor tágabbak, mint gondolnánk.
Talán éppen ez a legfontosabb: valamilyen ráhatásunk mindig van arra, hogyan élünk tovább azzal, amit kaptunk.
Persze van, amin nem tudunk változtatni, el kell fogadnunk úgy, ahogy van. A múltunkat, a gyerekként minket ért hatásokat nem tudjuk megváltoztatni. Arra sincs ráhatásunk, hogy milyen testi adottságokat kaptunk. Mindannyian hordozunk olyan „gyenge pontokat”, amelyek bizonyos betegségekre hajlamosíthatnak. Van, amikor ez a hajlam egész életünk során „alvó állapotban” marad, máskor pedig valamilyen kedvezőtlen külső hatásra megjelenik.
Ezeken nem tudunk változtatni. Arról azonban dönthetünk, hogyan viszonyulunk mindehhez – és hogyan viszonyulunk önmagunkhoz. Ebben pedig minden apróság számít. Minden olyan döntés, bármilyen csekélynek is tűnik. Amikor egy kicsit jobban figyelünk magunkra. Amikor segítséget kérünk, ha kell. Iszunk egy pohár vizet vagy egy finom teát. Sétálunk egyet. Táncolunk. Pihenünk. Amikor elolvasunk egy könyvet…
Talán éppen ezt. 😊